Rijeka nevezetességei

Rijeka Zágráb és Split után Horvátország 3. legnagyobb, és legnépesebb városa. Hazánk történelmének szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, köszönhetően annak, hogy hazánk egyetlen tengeri kikötője volt a történelem során a település, akkor még Fiume néven. Ennek a történelmi jelentőségnek állít emléket 3 ország közös projektje, a Fiume, a folyamló város.

Rijeka nevezetességei

Köszönhetően történelmi fontosságának a magyar emberek egyik népszerű kikapcsolódási helye lett mára Fiume, az itt található nevezetességeket fogjuk bemutatni.

A város szlovén határtól 25 km-re délre, Pulától 100 km-re északkeletre fekszik. A horvát tengerpart legnagyobb kikötője a Kvarner-öböl északi oldalán.

A Trsat vár Rijeka leghíresebb látnivalója. A vár a római időkben őrhelyként funkcionált, 1288-ban említik először létezését. Köszönhetően a magaslati elhelyezkedésnek, a várból gyönyörű kilátás nyílik a városra, a tengerre egyaránt.

A város központi utcája, vásárló- és sétálóutcája a Korzó, amely nem épületeivel, hanem hangulatával vonzza a látogatókat. Itt található meg a városkapu is, amely egy 15. századi őrtorony. A 7 emelet magas, kupolás kapu boltíve felett a Habsburg kétfejű sas látható, mögötte pedig 2 parókás császár szobra.

Nem tartozik szorosan a nevezetességek közé, azonban mindenképpen érdemes meglátogatni a halpiacot, ha Fiumében járunk. Az autentikus, pezsgő piacon friss halat, húst, zöldséget és gyümölcsöt vásárolhatunk, de akkor is érdemes meglátogatni, ha nem akarunk vásárolni, mivel a tengeri halak, élőlények sokasága olyan látvány, amivel hazánkban nem találkozhatunk.

Kerti tó működtetése, karbantartása

Kerti tó működtetése, karbantartásaAmikor kerti tavat készítünk, nem elég azt elkészíteni, hanem folyamatosan, rendszeresen foglalkozni is kell vele, ha élvezni akarjuk az általa nyújtott előnyöket. A megfelelő kerti tó eszközök beszerzésével szerencsére nincs nehéz dolgunk.

A szivattyút tisztítsuk rendszeresen. Amikor észrevesszük, hogy csökken a teljesítménye, akkor az jelzi, hogy valószínűleg tisztításra van szükség.

Ne csak a szivattyút, hanem magát a tavat is tisztítsuk rendszeresen. A tó alját különböző tavi porszívókkal, a víz tetején található leveleket, ágakat pedig manuálisan távolítsuk el, ha előfordulnak.

A tó vizét is ajánlott sok esetben cserélni, hogy az folyamatosan friss legyen. Természetesen nem kell az egészet leengednünk, majd újra feltölteni – ez az élővilágnak sem tenne jót –, hanem mondjuk a íz negyedét leengedjük egyszer-egyszer, és friss vizet töltünk a helyére. Arra is figyeljünk oda, hogy a csapvizet tisztítsuk meg, hogy klórtól mentes legyen.

A szűrőket se csapi vízben, hanem tóvízben tisztítsuk, mivel a klóros csapvíz megöli a hasznos baktériumokat a szűrőkben. Szintén, ha cseréljük ezeket az eszközöket, akkor ne egyszerre tegyük, hanem fokozatosan, idővel, egyesével cseréljük őket.

A megfelelő mennyiségű oxigén elengedhetetlen a halak és a növények számára egyaránt, így mindig figyeljünk oda arra, hogy megfelelő mennyiségű oxigén jusson a tóba a berendezéseknek köszönhetően. Ha azok meghibásodnak, kevésbé jól működnek, akkor azonnal javítsuk, cseréljük őket.

Hogyan rendeljünk ruhát webáruházból?

Hogyan rendeljünk ruhát webáruházból?Az internetes ruhavásárlás egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vásárlók körében. A népszerűség ellenére azonban a ruha webáruházak hátránya, hogy a vásárlók nem tudják vásárlás előtt felpróbálni a ruhákat, nem tudják azokat megfogni, saját szemükkel, a valóságban látni.

Ennek megfelelően törekedni kell arra, hogy a rendelés leadása előtt minél biztosabbak legyünk abban, hogy a jó terméket fogjuk megkapni.

Az egyik legjobb megoldás a mérettáblázat, ami ugyan nem helyettesíti a ruhapróbát, azonban sok kellemetlenségtől meg tud minket menteni, a webáruház felületén található mérettáblázat. Ezzel nagyjából el tudjuk dönteni, hogy megfelelő-e a ruhák mérete.

A következő, amit tenni tudunk, hogy minél több termékképet megnézünk. Azokból a webshopokból rendeljünk bátrabban, melyek minél több, minél részletesebb képet mellékelnek termékeikhez.

Figyelni kell még arra is, hogy milyen anyagból készültek a ruhák, az összetételükre. Mivel nem tudjuk megfogni őket rendelés előtt, így a következő legjobb megoldás, ha megnézzük az összetételt, keresünk szekrényünkben ugyanolyan, vagy nagyon hasonló összetételű ruhákat. A kinézett termék is azokhoz hasonló lesz.

Amivel lehet csökkenteni a nem megfelelő termék kockázatát, ha megnézzük a webáruház visszaküldési feltételeit. Minél egyszerűbb visszaküldeni egy kézhez kapott terméket, annál kevesebb rizikót vállalunk a rendeléssel. Attól félünk, hogy nem lesz jó a méret? Nem tetszik a szín? Nem olyan terméket kapunk, mint amit elképzeltünk? Ha olcsó, egyszerű a visszaküldés, és visszakapjuk az árat, akkor ezeket a rizikókat a webshop átvállalja helyettünk.

Csótányirtási megoldások

Csótányirtási megoldásokGyakran találkozhatunk csótánnyal otthonunkban, és ha egy megjelenik, akkor valószínűleg követni fogja több is. Ha észrevesszük a problémát, akkor egyből el kell kezdeni a rovarirtást, mielőtt nagy lenne a baj. Ha az itt említett technikák nem vezetnek eredményre, vagy csak biztosra akarsz menni, akkor minden esetben érdemes profi cég segítségét kérni az irtáshoz. Cikkünkben a csótányirtáshoz fogunk segítséget nyújtani.

A csótányok saját maguk is bemehetnek a lakásba, de gyakori az is, ha költözés során, pakolás során bútorokkal, vagy egyéb tárgyakkal visszük be őket.

Amikor megjelentek, az első feladat, hogy minden olyan lyukat, rést betömünk, ahol megbújhatnak, mivel ezek kiváló helyet jelentenek a szaporodásra. Ezt kombinálni lehet azzal, ha citromot, citrom levét, uborkát helyezel el a lakásban bizonyos helyeken, pl. ott, ahol jó eséllyel bejutnak a kártevők. A citrom és az uborka elriasztja a csótányokat, akár a már lakásban levőket is távozásra késztetik.

A WD-40 nevű multifunkciós szer alkalmazása is kiváló megoldás lehet a csótányok távol tartásához. Arra kell csak figyelni, hogy ne lélegezd be a szert, amikor használod, mivel az emberi szervezetre is ártalmas lehet.

További megoldás, ami kifejezetten a csótányok elpusztítására irányul, ha bórsavval, vagy gipsszel szórod be a lyukakat, nyílásokat, repedéseket.

Ha ezek a házi megoldások nem jártak eredménnyel, akkor lehet vásárolni csótánycsapdákat. Hasonlóan az egérirtáshoz, itt is lehet ragasztós és mérges változatokat is vásárolni, használni.

Hogyan indíts gyöngy wesbhopot

Hogyan indíts gyöngy wesbhopotA kézműves hobbikhoz kapcsolódó kereskedelmi iparágak folyamatosan fejlődnek, amíg számos másik kereskedelmi iparágak veszítenek piaci részesedésükből. Ennek megfelelően egyre többen foglalkoznak alapanyagok árusításával, vagy nyitnak pl. gyöngy webáruházakat. Nézzük meg, mi kell egy ilyen cég vagy webshop elindításához.

Az első lépés, ahogy minden vállalkozás indítása esetén, hogy elkészítsd az üzleti tervet. Ebben meg kell határozni mindent, ami a pénzügyekkel kapcsolatos. A várható bevételeket, kiadásokat, a termékek beszerzési költségeit, a fizetésekkel kapcsolatos kiadásokat, a várható ügyfelek számát stb.

A webshop annyiban fog különbözni az általános vállalkozástól, hogy nem biztos, hogy szükséged lesz raktárhelyiségre, valamint neked kell megoldani a termékek kiszállítását is. Az üzlethelyiség szükségességét neked kell eldönteni, ha kizárólag interneten keresztül akarsz árusítani, akkor nem lesz rá szükség, viszont a raktárhelyiségről akkor sem szabad elfeledkezni. Természetesen a gyöngyök nem biztos, hogy nagy helyet fognak igényelni, így könnyen lehet, hogy ezt is meg lehet úszni, ha otthonodban elférnek a termékek.

A szállítás már nehezebb dolog, mivel általában a gyöngyfűzéshez kapcsolódó kiegészítők, alapanyagok nem kerülnek sokba, így a szállítás gazdaságosságát nehezebb lehet megoldani, mint pl. egy luxuscikkeket árusító vállalkozásnál.

Ha mindenre gondoltál, akkor már csak a webshop felületét kell elkészíttetned, amin keresztül vásárolni fognak tőled az ügyfelek.

Tetőfelújítás Gerard tetővel

Tetőfelújítás Gerard tetővelA fémlemez fedésekről általában a mezőgazdasági vagy ipari épületek jutnak az emberek eszébe, nem a családi házak tetője. Az olyan modern megoldásoknak köszönhetően, mint a Gerard tető, azonban ma már családi házak fedésére (új tető és felújítás esetén is) is tökéletes megoldást nyújtanak a fémlemez tetők.

A klasszikus, hagyományos megjelenésű családi házak tulajdonosainak sem kell lemondaniuk a fémtetők előnyeiről. Látványával a cserepeslemez az, amely ehhez a stílushoz illeszkedve kínálja az acéltetőre jellemző tartósságot és védelmet. A rendelkezésre álló több mint 20 színárnyalat között pedig bárki megtalálhatja az ízlésének, vagy az épület stílusának megfelelőt.

Amennyiben felújításról van szó, szintén kiváló megoldás a Gerardt tető, mivel könnyű súllyal rendelkezik, így sok esetben nincs szükség teljes tetőszerkezet cseréjére, vagy akár a megerősítésére sem, hanem a régi szerkezet is elbírja ezt a könnyű súlyt.

A Gerard tető előnyei:

  • Alumínium-cink ötvözettel bevont acéllemez

  • A legextrémebb időjárási körülményeknek is ellenáll

  • A felületen található kőzúzaléknak köszönhetően az eső okozta zaj minimális a tető alatt

  • Kiváló tűz elleni ellenállás, mivel tűz esetén az acél lemez és a felületi bevonat megakadályozza a láng szétterjedését

  • A cserepeslemez táblák sokkal gyorsabban felhelyezhetők, mint a megszokott égetett agyag vagy kerámia cserepek, így tetőfelújítás esetén a tető nem fog olyan sokáig fedetlenül maradni, plusz a kevesebb munkaidő kevesebb költséget is jelent

A kreatív hobbi előnyei

A kreatív hobbi előnyeiA hobbikról sokan úgy gondolkodnak, hogy szabadidős tevékenységről van szó, amik teljesen függetlenek a mindennapi munkától. Ez azonban nem minden hobbi esetén van így. Vegyük például szemügyre a kreatív hobbikat, melyek számos előnnyel rendelkeznek a munkavégzésre és a mindennapokra nézve is.

A kreatív hobbi előnyei

Különböző tanulmányok során bizonyítást nyert, hogy a kreatív hobbik javítják az emberek teljesítményét a mindennapi munkavégzés közben is. Mivel ezek a hobbik gondolkodásra, problémamegoldásra tanítanak, ezeket a tulajdonságokat lehet hasznosítani a legtöbb munkakörben.

Ha olyan hobbit választasz, amit nem teljesen egyedül csinálsz, hanem csoportokban, közösségben foglalkozol vele, az jó hatással lehet a csoportos munkavégzésre is, mivel alkalmazkodásra, együtt dolgozásra tanít.

Nem csak közvetlenül van hatással a kreatív hobbi a mindennapokra, hanem közvetetten is. Ezt azt jelenti, hogy a rendszeres kikapcsolódás, pihenés miatt az emberek közérzetét javítja, ami az egész életünkre jó hatással lehet.

A kreatív hobbik tehát nem csak arra az időre jelentenek előnyöket, amíg foglalkozol velük, hanem rányomják bélyegüket a mindennapokra is, pozitív értelemben. Nem csak a munkavégzés minőségét javíthatják, hanem ezáltal hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy munkahelyeden előléptessenek minket, és így magasabb fizetéshez, elismertséghez jussunk segítségükkel.

Látnivalók a Balaton déli partján

A Balaton déli partja sokak számára csak a nyaralásról, a pihenésről szól. Ennek ellenére a déli parton sincs hiány látnivalókban, ezek közül fogunk néhányat bemutatni cikkünkben.

Szántódpuszta

Szántódpuszta a 18–19. századból érintetlenül ránk maradt, korabeli majorság, lakóházak, istállók, magtárak csoportja, s szomszédos dombon egy 1735-ben épült kis barokk kápolnával. A puszta átellenben található az északi part egyik legnagyobb látványosságával, a Tihanyi Apátsággal, annak híres alapítólevelében is megemlítésre kerül.

Siófoki templom

A szimbólumokkal zsúfolt, szárnyait kitáró madárra emlékeztető evangélikus templom Makovecz legjobb tervei közé tartozik. A templom az Oulu parkban található, mivel a faanyag nagy részét a templom elkészítéséhez a város finn testvérvárosa biztosította.

Teleki kápolna

A Teleki falu végén található Árpád-kori, román stílusú temetőkápolna sok más déli parti településhez hasonlóan a tihanyi apátság birtokai közé tartozott, a kápolnát a 18. században bővítették ki.

Kereki vára

Fehérkő (Kereki) vára a somogyi dombok között húzódó Kereki községben, egy 283 méter magas domb csúcsán helyezkedik el. A középkori várból mára csak restaurált maradványai láthatóak. A település területén találtak őskori kőbaltát, tehát a vidék feltehetően elég régóta lakott. Első írásos említése 1193-ból való.

Amennyiben felkeltettük érdeklődésed, és meg szeretnéd látogatni a környéket, akkor szállást tudsz foglalni a http://www.balaton-apartman.hu/ szállásgyűjtő oldal segítségével.

Mit kerülj el, ha egészséges szemeket akarsz?

A szemek védelme mindenki számára nagyon fontos, mivel, ha a látásod elromlik, akkor csak olyan nagyon drága lehetőségek vannak a probléma javítására, mint a lézeres szemműtét. Ennek megfelelően ki kell használni minden lehetőséget arra, hogy a szemed megvédd. Azt fogjuk cikkünkben bemutatni, hogy mit ne csinálj, ha meg akarod őrizni szemeid egészségét.

Kontaktlencsében alvás

A kontaktlencséket mindenképpen vedd ki, ha alvásról van szó. Nem jelent problémát, ha egy 20-30 perces alváshoz elfelejted kivenni a kontaktlencséket, azonban éjszakára semmiképpen se felejtsd benn őket, mivel elzárják az oxigént a szemektől, ami fertőzésekhez vezethet.

A szemek dörzsölése

Függetlenül attól, hogy viselsz-e kontaktlencsét, a szemek dörzsölését el kell kerülni. Természetesen erre nincs mindig lehetőség, azonban, ha muszáj megdörzsölni a szemet, azt mindig gyengéden tedd, valamint legyen a szem becsukva.

A rendszeres szemészeti vizsgálat elmulasztása

Akinek nem jó a látása, tudja, hogy gyakran kell szemészhez járnia vizsgálatra. Akinek viszont nincs szüksége szemüvegre, kontaktlencsére, gyakran nem foglalkozik a kontrollal, nem jár el vizsgálatokra. Ez nem jó megoldás, mivel amikor a probléma már érezhető, akkor már nagy a baj.

Monitor, képernyő bámulása egész nap

A szem is elfárad a folyamatos használattól, amire az elektronikus eszközök képernyője nagy hatással van. Azt javasolják az egészség megőrzéséhez, hogy minden 20 percre, amikor egy képernyőt nézel, jusson legalább 20 másodperces szünet, amikor a távolba tekintesz.

Mit kell tudni a FEMTO lézerkezelésről?

A FEMTO lézeres szemműtét az egyik legmodernebb lézerkezelés, ami manapság létezik. Segítségével az emberek nem csak a szemüvegeknek, kontaktlencséknek mondhatnak búcsút, hanem a korábbi lézeres szemműtétek hátrányainak, mellékhatásainak is.

A FEMTO kezelés teljesen biztonságos, fájdalommentes, valamint a műtét után nincs szükség hetekig-hónapokig tartó felépülésre, gyógyulásra. A FEMTO kezelés általában néhány percig tart csak, amit általában maximum 1-2 napos gyógyulási idő követ, ami után vissza lehet térni a megszokott mindennapi kerékvágásba, nem kell heteket kihagyni iskolából, munkából.

A kezelés lényege, hogy a korábbi megoldásoknál milliószor rövidebb impulzusú lézersugarakat alkalmaznak, és a felszín megsértése nélkül jutnak a szaruhártyába, ahol elvégzik a szem korrekcióját megalapozó lebenykészítést. A LASIK műtétek során ezt a lebenykészítést mechanikai eszközzel végezték, ezt váltotta fel a lézer a FEMTO kezelések során. A mechanikai eszköz helyett teljes számítógépes vezérléssel történik a lézerkezelés, aminek köszönhetően nem kell félni a korábbi szemműtétek problémáinak előfordulásától.

A FEMTO és a NASA

Amerikában a NASA űrhajósainak és a hadsereg vadászpilótáinak számára ez az egyetlen eljárás, amit engedélyeztek. Mivel ezekben a hivatásokban szükség van a tökéletes látásra, így a szemüveg vagy kontaktlencse használata nem engedélyezett. Ezekben a hivatásoknak a szemműtétnek nem csak a mindennapok terheléseinek kell ellenállni, hanem az extrém körülményeknek is, melyeket a FEMTO lézerkezelés tudott először korrigálni.